Megnyíltak a választóhelyiségek csütörtök reggel az Egyesült Királyságban, ahol parlamenti választásokat tartanak.
Rishi Sunak brit miniszterelnök hétfőn cáfolta azokat a vélekedéseket, hogy négy nappal a nagy-britanniai parlamenti választások előtt feladta volna a kampányt.
Minden idők legnagyobb választási veresége fenyegeti a kormányzó brit Konzervatív Pártot a vasárnap ismertetett legfrissebb felmérés szerint.
Csütörtökön két megüresedett választókörzet képviselői helyéért is időközi választást tartottak Nagy-Britanniában. Rishi Sunak miniszterelnök konzervatívjai csúnyán leszerepeltek, a Munkáspárt pedig újabb győzelemmel a zsebében futhat neki az év végéig esedékes parlamenti választásoknak - számol be a BBC.
Egy vasárnap ismertetett, friss felmérés szerint rekordra emelkedett a kormányzó brit Konzervatív Párt tagságán belül azoknak az aránya, akik a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt egyértelmű győzelmét valószínűsítik a jövőre esedékes nagy-britanniai parlamenti választásokon - írja az MTI.
Köszönetet mondott Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton azoknak, akik korábbi pártrokonszenvükkel szakítva, először szavaztak a konzervatívokra a csütörtökön tartott előrehozott parlamenti választáson.
A december 12-i brit előrehozott választásokon váratlanul erős felhatalmazást kapott a kormányzásra Boris Johnson pártja, így jövő január 31-én megtörténhet a Brexit. A gyakorlatban viszont 2022 végéig is benne maradhat még az Egyesült Királyság az Európai Unióban, ez pedig remek hírnek tűnik Magyarország számára is, hiszen kevesebb EU-s pénzt bukhatunk, mint amivel eddig számolhattunk. Mai videónkban ezt a komplex témát járja körbe Weinhardt Attila, a Portfolio Uniós Források rovatának vezető elemzője.
Címlapkép forrása: MTI/EPA Olivier Hostlet
Az, hogy váratlanul erős felhatalmazást kapott a kormánypárt a tegnapi brit választásokon, furcsa módon remek hír Magyarországnak is, mert kevesebb EU-s pénzt bukhat a 2021 utáni időszakban, mint amit eddig tudtunk.
Csütörtökön jöhet az enyhülés.
Kormányinfót tart Vitályos Eszter és Gulyás Gergely.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Páncélosokat is telepítenek.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!